Miután szerencsésen átvészeltük, hogy megkergetett minket a paparazzi, egy kagyló belsejében találtuk magunkat. Felfedeztünk egy igazgyöngyöt. Rájöttünk, hogy ezen a helyen a gyöngyök biztosítják az életet, a bennük lévő energia teszi lehetővé és tartja fent ennek a világnak a létezését.
Kő
Kő
Kő
Mi történne,
ha azt csinálnád,
amit tényleg
akarsz
csinálni?
Egyébként iszonyatosan jó volt játszani, ahhoz képest, hogy először játszottunk, mindketten hamar feloldódtunk. Számomra az volt az egyik legjobb benne, hogy egyáltalán nem volt ilyen “most mi legyen”-érzés, hanem a kártyák elolvasása után egyből tudtuk, mit kell tennünk, intuitíven, és nem voltak ilyen kellemetlen üresjáratok.


Miért jó játszani a Kő-kő-kővel?
Mert varázslatos dolgok történhetnek kártyák egymás utáni húzogatásából, akár teljesen hétköznapi helyszíneken is.
Kizökkenés a mindennapokból, egymás felé fordulás, átlényegülés.
Mi az a Kő-kő-kő?
Egy kétszemélyes kártyajáték, amivel rendkívüli állapotokat és mesés kalandokat lehet átélni. A saját története főszereplőjévé válhat minden játékos.


– A hétköznapokba könnyű belefáradni. A Kő-kő-kő eszköz arra, hogy kizökkenj és egy új világban találd magad.
– A jól ismert szabadidős programok néha (pl. egy karantén idején) nem elérhetőek, vagy már túl jól ismered őket.
– Felszabadulsz a napi rutin alól, és egy izgalmas küldetésen veszel részt a játékostársaddal.
– Új színben látod a régi környezetet: hétköznapi helyszíneken nem hétköznapi dolgokat fogsz csinálni!

– A Kő-kő-kő egy kétszemélyes játék, ami zavarba hoz és kibillent a megszokott szerepekből.
– Az elfogadás és az egymásra figyelés elengedhetetlen része ennek a játéknak.
– Új és furcsa helyzetekben találjátok magatokat, ezért új oldalát tapasztalod meg a másiknak.
– Szokatlan helyzetekre szokatlan megoldásokat fogtok kitalálni!

– Olyan rejtett képességekkel kerülsz kapcsolatba, amikre már lehet, hogy rég volt szükség.
– Új szerepeket próbálsz ki egy biztonságos keretben.
– Megtapasztalod, hogy milyen a fantáziát komolyan venni és önfeledten játszani.
– Saját döntéseket hozol, amiből egy saját, egyedi történetet raksz össze.
-Szabadságérzeted pedig nagyon magasra ugrik!

Hogyan kell játszani?
Kő-kő-kő játékszabályok lépésről lépésre












Először is keressetek valamilyen izgalmas kezdő-jelenséget.
Például: – Egy különös, morzsákkal díszített cica ül az asztalunk alatt!
vagy: – Úgy tűnik a ház előtt, odakint útlezárás van, de vajon miért? Ki és mit akar megakadályozni?
vagy: – Furán viselkedik az a fickó a szemközti ház ablakában! Vajon megfigyel minket?
vagy: – A gonosz városi szörny mindenkit megfertőz a szomorúsággal, ide kell őt hívnunk és megküzdenünk vele…
Erre fogtok reagálni úgy, hogy felváltva húztok vagy választotok a kártyák közül, majd:
a különböző, kártyákra felírt, szabadon értelmezhető utasításokat (pl.: utánzás, javítás, stb.) teljesítitek egymás után, felváltva.
Például:
Ha az ‘Utánzás’ kártyát húzod: Tetszik a mellettetek lévő macskának a könnyedsége, ahogy mozog. Ez még jól jöhet a kalandotok során. Elkezded utánozni.
Ha a ‘Kiegészítés’ káryát húzod: Ez az ital nem igazán adja meg azt az erőt, amire számítottatok! Hát persze! Készítsünk belőle varázsitalt! Ahhoz kell még bele: egy kis só, tabasco, mentaszirup.
Ha a ‘Javítás’ kártyát húzod: Kalandortársadnak nagyon hülye a haja. Jól benyálazod a kezed és megigazítod! Így már igazán kalandoros!
Ameddig jól esik, addig húztok-megcsináljátok a feladatokat. Majd ezekből a történésekből összeállítotok egy történetet.
A játék vége után erről megpróbáltok híreket adni távoli hozzátartozóknak, szóval elmesélitek a sztorit! A legjobb, ha a Szerzőnek is elújságoljátok a kalandokat.
Mesteri kalandorok vagytok: így csodál titeket, aki hallja, miket vittetek véghez.

Kalandorok
visszaemlékezései
A legjobb érzés, amikor a kalandorok előállnak a történeteikkel! A Szerző ennek örül csak igazán.




Nem is tudom, mikor szórakoztam ilyen jól utoljára. Sok marhaságot láttam már életemben, de komolyan mondom, ez régóta a legkellemesebb. Pozitívan csalódtam mert nem szeretek társasjátékozni amúgy – az apró figurák mindig kiesnek a kezemből, meg a a dobókockázást is utálom. Itt semmi ilyesmi nem volt, csak vicces kártyák, aranyos rajzokkal. Amúgy sem mindig mondok igazat, mert kicsit unalmasak a napjaim – de mostantól akármit kitalálhatok, a barátnőimmel úgyis csak telefonon tartjuk a kapcsolatot.
Elhívtam a titkos szerelmemet Kő-kő-kőzni és egy csodálatos éjszakát töltöttünk egy erdőben, együtt. Amit átéltünk, nagyon radikális és izgató volt, dokumentáció ugyan készült, de soha nem lesz nyilvános. Én alapvetően egy visszahúzódó személyiség vagyok, de titokban szeretek bohócot csinálni magamból. Ezt az oldalamat jól megcsillogtattam és így elnyertem a régóta távolról csodált személy tetszését is. Para volt, de a Kő-kő-kő játék nélkül még sokkal inkább az lett volna.
A KŐ-KŐ-KŐ társasjáték tesztverzióját többszemélyes megbeszéléseken használtam, kreatív munkához és konfliktuskezeléshez. A játék jótékony hatása, hogy a hétköznapi történéseket kiemelt, fontos eseményekké változtatja, mert más szándékkal és más minőségű figyelemmel viszonyulnak hozzájuk a játékosok. Ilyenformán nem kell mást csinálni, mint amiket szoktunk, csak máshogyan. A megszokott és a zavarbaejtő körülmények jó arányban vannak. Annyira izgalmas, mint az üvegezés/ mersz-vagy-felelszezés, csak az osztálytársaid lesmárolása helyett (vagy mellett?) olyan dolgokra vehet rá, amiknek később hasznos következményei lehetnek, például konfliktuskezelésben, döntéshozásban vagy új szerepek kipróbálásában.
Nagyon jó, hogy kevés dolog kell hozzá, ebben hasonlít a jógára. Meg abban is, hogy sokféleképp lehet csinálni és, hogy át lehet lépni a korlátaidon. Egyébként nem hasonlít rá.
Érdemes gyakorolni; szerintem egyre jobb leszek benne. Már várom, hogy kevésbé célorientált, személyesebb helyzetben (randin) is kipróbáljam!

Ha már játszottál, ez most neked szól!
Már biztos tudod, hogy a Szerző szenvedélyesen gyűjti a kalandorok visszaemlékezéseit. Természetesen nem ő maga, hanem segédei szerzik be neki a történeteket. Ha van már ilyen történeted, amit szívesen meg is osztanál, ne habozz felvenni a kapcsolatot a segédekkel!


GYIK
Egyszerre többen karanténozunk otthon. Hogy játsszunk, ha kettőnél többen vagyunk?
Különböző létszámú és korú összezárt kalandorok számára hoztunk pár kiegészítő szabályt, így mindenkinek élvezetes és játszható marad a Kő-kő-kő.
Ha letöltöd a karantén-verziót, a "Karantén-szövetségek" rész alatt találod.
Ezek a kiegészítések nem okoznak fennakadást, egyszerű és érthető marad a játék, úgyhogy játsszatok bátran szövetségekként is!
Tudunk egymástól távol, interneten keresztül is Kő-kő-kőzni?
Természetesen igen.
Pár egyszerű kiegészítéssel gördülékeny és könnyen játszható marad a Kő-kő-kő remote módban is, úgyhogy vágjatok csak bele!
Ha letöltötted a Karantén-verziót, keresd az ide tartozó kiegészítéseket a Karantén-szövetségek rész alatt, vagy töltsd le külön a részletes játékszabályt!
Ki az a Szerző? Mit akar tőlem?
A játék Szerzőjéről van szó. Ő egy különös figura, akivel ritkán lehet személyesen találkozni és mindig álruhában jár, így sosem felismerhető. Ez a Szerző a megbízótok, akitől az utasítások származnak.
A Szerző azt szeretné, hogy minél jobban szórakozzatok. Csak azért van jelen, hogy beindítsa a játék motorját. És hogy a végén összegyűjthesse a legizgalmasabb kalandor-történeteket (ha van ilyened, mindenképp írj a vissza@ko-ko-ko.hu címre)!
Mi ennek a játéknak tulajdonképpen a célja?
A játék célja különös kalandok, valós helyzetek átélése és a másik játékos zavarba, minél váratlanabb helyzetbe hozása. Karantén alatt pedig az is cél, hogy alkalmazkodni tudjunk a krízishez.
De a játéknak nincs előírt játékmódja, sem kötelező eredménye.
Most akkor ez tényleg ennyire egyszerű?
Igen. Már mindent tudsz, jó játékot!

KŐ-KŐ-KŐ
letöltés & webshop
Ha úgy érzed, készen állsz a játékra,
akkor ne habozz, irány a webshop!


Így született a Kő-kő-kő
Cserne Klára színházi dramaturgként végzett, szabadtéri és interaktív előadásokon dolgozott. Most a MOME PhD kutatója , és a doktori munkájának a része a Kő-kő-kő.
Klári 2010-ben alapította a Tócsa Tábort, egy olyan szerepjátszós gyerektábort, aminek a lényege a szabad játék. Az ottani tapasztalatok is azt támasztották alá, hogy ez a szabadságélmény átadható és szórakoztató felnőttek számára is.
2016 óta fejleszti a Kő-kő-kőt, ami azóta elkezdett önálló életet élni, ezért már többen dolgoznak rajta, hogy minél több kalandorhoz eljusson a híre. Ha többet olvasnál a játék hátteréről, irány a 444 interjúja!

Ahol már találkozhattál velünk
Érdekes-szórakoztató-cinikus marketing eszközöket fogunk fejleszteni.
Varázslatos közönség-szervező szellemek segítségét kérjük okkult szeánszokon. Hatalmas feliratokat készítünk díszes zászlókra és forgalmas csomópontokon meglengetjük őket.
Zenés fölvonulást verbuválunk.
Nyomtatott papír hírleveleket küldünk, tele költészettel.
Titkos társaságot alapítunk.
Rituális csalogató-nótákat terjesztünk a nép körében.
És még cifrább trükkök .
Kövess minket a közösségi médiában is!
FONTOS TUDNIVALÓK
IMPRESSZUM
Kő-kő-kő © Cserne Klára E.V.
ÁRTÉ kft.